Kopfaja-múzeum avatás

A Zala Megyei Népművészeti Egyesület vezetőjének, Skrabut Évának az álma valósult meg 2019. október 3-án, amikoris a zalaegerszegi Kézművesek Háza szabadterén a Kárpát-medencében egyedülálló, annak minden részéből összegyűjtött eredeti kopjafák másolatai állandó kiállításának az ünnepélyes átadására került sor, számos szakmabeli meghívott és érdeklődő figyelmének kíséretében, polgármesteri köszöntővel. A népművészeti egyesület ismeretségi köréből több fafaragóművész dolgozott hat év alatt az eredeti, sokszor már pusztulásnak indult és feledésbe merülő, az elsősorban református hagyomány részének tekinthető faragott kopfajafákon eddig a napig. A városi tévé tudósításában úgy fogalmazott: „A harangláb mellett zalai népzenészek játszottak búcsúztatódalokat.” Valóban: a fasírjelek mellett szintén felavatásra került harangláb mellett történtek az ünnepi beszédek, de ha a Harangláb-ot nagybetűvel kezdenénk, akkor is igaz ez a mondat, hiszen a Harangláb zenekar nagyobb része – két fő – képviseltette magát a rendezvényen. Történt ugyanis, hogy Skrabut Éva egyik fafaragó ismerősének az ötlete alapján ifj. Horváth Károly zenetanárt, zenekarunk egykori tagját kérték fel, hogy minél több férfihegedűst szervezzen a megyéből az ünnepélyes átadás keretében az „Elmegyek, elmegyek innen messzire” szövegkezdetű, a Maros mentén, a Székely-Mezőségen halottkísérőként funkcionáló dallam bemutatására. Így Károly a Harangláb zenekar két tagjának is szólt. Munkahelyi okok miatt végülis négy hegedűs jelent meg: Schreiner Jenőn és Kovács Péteren kívül Kövesi Ferenc Pethőhenyéről és Burucs Zoltán Cserszegtomajról; mindez a Zalaegerszeg-Szenterzsébethegyen lakó Horváth Károly brácsakíséretével. Voltak, akik először találkoztak egymással e közös fellépés kapcsán. A nyitás előtt összepróbáltuk a dallamot és Károly megkoreografálta az előadásmódot, hogy ki kezdi, ki és hol lép be utána. A lezárásnál ugyanazt a kört írtuk le, abban a sorrendben szálltak ki a hangszerek, ahogy az elején beszálltak, mígnem egy hegedűs fejezte be a műsort. Az ünnepélyes keretek után a résztvevőket egy közös ebédre invitálták, ahol a zenészek egy asztalhoz ültek. Jó volt így találkozni és beszélgetni, hisz’ így együtt soha nem volt még ez a néhány ember.