A Lendva-közeli szlovéniai magyar község, Csente faluotthonában persze már többször jártunk. Legutóbb 2019. december 22-én a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület 40. éves jubileumi összejövetelére hívtak minket oda, csapatunkat Albert Elemér cimbalmossal kiegészülve. A galériában a képeken is látszik, hogy a jubileum alkalmával a kultúregyesület részeként működő klubok életéről fotókiállítás, helyi citerák és hetési szőttesek kiállítása fogadott minket, melyeket aztán a rendezvény végeztével beszedtek. A 40 éves kultúregyesület égisze alatt ugyanis nem csak népdalkör, hanem hímzőszakkör is funkcionál, korábban pedig néptánccsoport és citeraegyüttes is működött.

A szlovéniai magyarok körében rendre feltűnik, hogy mennyire komolyan veszik nemcsak a kétnyelvű közösségi megnyilvánulásokat az ilyen műsorok alkalmával, de magát a kétnyelvű, sőt: kétkultúrájú nevelést, nyilvános szerepléseket is. Vagyis kínosan ügyelnek a kétnyelvűségre még olyan kis falvak kisszámú, vélhetőleg színmagyar közösségei esetében is, mint amilyen valószínűleg a 22-ei csentei közönség volt, ahol még az sem nagyon valószínűsíthető, hogy a házaspárok között az egyik fél csak szlovénul tudjon, hiszen annyira kislétszámú a helyi közönség, közösség, hogy mindenki ismer mindenkit. Valószínűleg még olyankor is nagyon tudatosan és következetesen figyelnek erre, amikor a teremben senki sincs, aki ne tudna magyarul: ha valaki magyarul szaval, vagy énekel, akkor a következő szavalatnak, vagy dalnak szlovénnak kell lennie; ha egyszerre többen szavalnak egy műsorszámon belül, akkor az egyik magyarul, a másik szlovénul teszi ezt. Ha valaki beszédet mond, ha magyarul kezdi ezt, akkor is megismétli azután szlovén nyelven is, ha nem is mindent, de lerövidítve, vagy összefoglalva még akkor is, ha valószínűleg a többség a helyiségben magyar, ill. mindenki tud magyarul. Ez az elv, illetve gyakorlat ebben a csentei műsorban különösképpen feltűnt pl. a gyerekek szavalatainál is, a helyi fiatalok gitárkíséretes énekében, pedig nem gondolnánk, hogy erre törvény lenne, hanem valószínűleg a többségi kultúra megbecsüléséről van itt szó, hogy a szlovéniai magyar rendezvényeken rendre így járnak el. A közelgő karácsony hangulatához illő elemek is bekerültek a műsorba, amit rajtunk kívül helyi kisiskolás gyerekek is biztosítottak szavalással, énekléssel és egy kis tánccal. A műsort helyi fiatalok gitárkíséretes énekműsora, helyi és vendég népdalkörök éneklései is színesítették, mi pedig a karácsonyközeli alkalomra a Kormorán együttes Kalotaszegi Zsoltár c. népdalfeldolgozásának eredeti dallamát adtuk elő az ideillőnek gondolt, Kormorán-féle „Isten küldte égi fiát” szöveggel a színpadi műsorban, illetve a gyerekek nagyon rövid táncbetétét és a műsor végén a két dalos társaság közös dalát kísértük. A gyermekek tánckíséretéből részlet a Muravidéki Magyar Rádió tudósításából itt hallható: link az összeállítás 5. percének 1. másodpercétől, a 10. perc 39. másodpercétől pedig önálló műsorrészünkből hallhatnak részletet: a madocsai verbunkot. A rendezvényen többek mellett Bači Zsuzsanna is köszöntötte a jubiláló egyesületet, kiemelve a helyi hagyományok őrzésének fontosságát, amit nem csak a helyi dalosok, de a hímzőszakkör is végez. A helyi énekeseket a vendégegyüttes, a kapcai népdalkör is váltotta a színpadon és a műsor végén a mi kíséretünkkel az Átimennék a Murán kezdetű népdallal együtt szerepelt a két népdalkör (a 11. perc 11 mp-étől hallható az idézett rádiótudósításban). Megbízatásunk azonban nem ért véget ezzel, mert a műsor után a pazar vacsora alatt, amiben közben mi is részesültünk szabadon kellett zenélnünk – ekkor már bizony más táncdallamok: csárdások, tangók, keringők, stb. is elhangzottak a hallgatók mellett.

A műsor után talált egyik kisfiú által elszavalt újévi jókívánsággal zárjuk le e beszámolónkat mi is, amit minden kedves ismerősünknek, olvasónknak mi is kívánunk: